Be the change you want to see in the world.

Mindjárt felrobbanok. Felőlem aztán féltékenynek is hívhatnak, nem érdekel. Megőrjít, hogy mindenhol ott van a volt barátnője. Mindig is konfliktusforrás volt, de megértő voltam, satöbbi. Erre ő hívja el. Nem igaz, hogy nem mondtam egyértelműen, mennyire zavar a jelenléte. És ha nem muszáj/illik/kell, ne erőltessük. Nem véletlen kerülöm az alkalmakat. És ő hívja meg. A csaj meg folyamatosan pattog. Arról nem is beszélve, hogy nem ő az egyetlen ex - és csak a legutóbbi 5 visszajelzést néztem.

jtubvetij2h3ut6554mzwőcquwővnhmb67epoji5mz7wuvgit3hzwbjmu5poe5ihw7u4z

Majd ettől biztos jobb lesz.

(Illetve az is zavar egy csöppet, hogy mindent megteszek azért, hogy ott tudjak lenni. Így viszont nem csak hogy kedvem nincs, nem, nem tudom elintézni ennyivel. Vállalom, hogy őrült  vagyok, de ezt nem bírom elviselni.)

Lehetne puffogni, bosszankodni azon, hogy milyenek az emberek, de inkább elmesélem, milyen pozitív élményeim voltak ma. Elfogyott a zsepink, egy vadidegen nőtől kértem, adott egy egész csomaggal. Vártunk a pénztárnál, az előttünk álló adott egy ingyen jegyet, kísérőként meg amúgy sem kell fizetni, tehát ingyen bent voltunk. Indultam a buszvezető felé, de már jött is szembe, hogy lenyissa az ajtót, majd kedvesen megmutatta, hol jelezzünk, ha leszállnánk a kerekesszékkel.

Ennyi, meg egy bambi.

Keresem a szót, amivel kifejezhetném, mit érzek, de egyelőre a hihetetlen a legjobb (és a legrosszabb, mert még tényleg nem hihetem el): pontot tettem egy két és fél éve húzódó dologra.

Ha sikerül, nem tartozom semmivel, szabad vagyok és független.

Valószínűleg már a reakcióval is baj van. Egy normális ember valószínűleg nem ujjong, inkább kétségbe esik és előre retteg (a vizsgálatok miatt), ha a neurológiáról telefonálnak.

Nem baj, én élvezem.

(Nagyon izgi!)

Ölelés volt,

sírás nem,

helyreállt a világrendem.

Minden összejött, és még csak a 2/3-a telt el a félévnek. Magányos vagyok és elkeseredett, az a legrosszabb, hogy nincsenek nagy igényeim, hogy jól tudom, mire lenne szükségem*, de egy ideig még nem is álmodozhatok róla.

(Első körben egy nagy sírásra a karjaiban.)

A mai nap tanulsága: hallgass a megérzéseidre!

Azon gondolkodtam, hogy ha minden nap összeszednék 5 vagy 10 pozitív dolgot, amit csináltam vagy ami történt velem, vajon...

a, milyen sűrűn ismétlődnének bizonyos elemek?

b, milyen hamar unnám meg?

c, mi értelme lenne?

+1: újra tizenévesnek érezném magam? (Na nem mintha akarnám.)

Lényeg a lényeg, talán addig jó, amíg nem kell összeszedni, és most nem kell, szóval jó. Helló.

Ahogy az öregedéssel, úgy az őszüléssel sincs bajom - ha eljön az ideje.

De nem 22 évesen!

Nem mellesleg mennyire tipikus női reakció, hogy azonnal kitéptem (sőt, bezacskóztam, hogy felülvizsgáljam a családtagokkal*).

*Feldolgozás folyamatban.

Azért van művészetünk, hogy ne menjünk tönkre az igazságban.