Boldog vagyok,mint még soha.És alig vagyok magamnál,alig hiszem el.Komolyan,mintha csak álom lenne az egész.Ugyanis túl szép,hogy igaz legyen.
És amire ma jöttem rá:hogy kettős életet élek.Igen,és ez szörnyű,és tarthatatlan,habár ez az első ilyen napom.
Nem részletezem,a lényeg következik.
Én kellek neki.Én vagyok neki,senki más.És hasonlókat mondott.Még eddig soha senki.Tőle pedig végképp szokatlan.És hihetetlen...öröm.Felfoghatatlan.
Ugyanakkor az osztályban...hát eléggé...sokan gondolják úgy,hogy csak az számít,hogy most akkor hű,összejönnek-vagy sem.
Szerintem cseppet sem erről van szó.Attól még,mert valakik együtt vannak,lehet,h alig jelentenek a másiknak valamit.És ha valakik pedig nem jönnek össze,nem jelenti,hogy semmi nincs köztük.Eddig azt hittem,ez érthető.
Na és velünk...hát ez nagyon...hihetetlen mély.Nem hittem volna,hogy egyszer...megélek egy ilyen érzést,és kapcsolatot.
Tehát a kettős élet.Most már tudom,milyen nehéz és kegyetlen egy osztályba járni.Azt hittem,ez nem lehet akadály.
Az elején még igen,az biztos,és mi ott tartunk,így...nem lesz zökkenőmentes.Ezért érzem magam...furán,és kétségbeesetten.Nagyon.
Egyikünk sem az a hű de nyitott,hű de magabiztos emberke,és hát...eddig is egyértelmű volt,hogy van valami köztünk,így máris elindultak a susmogások,amikből már most elegem van!
Könyörgöm,ez a mi dolgunk,rólunk szól,hagyjanak már békén!
Jaj és : délután viszont zavartalanul folynak a beszélgetések,bókok,és én egyszerűen belehalok.
Utolsó kommentek