Nem hiszem el,nem hiszem, el,nem hiszem el.És még egy ideig nem is fogom...
Szédületesen lassan botorkáltam haza,az 5 perces út ezúttal a triplájára sikerült.Eszméletlen vagyok...Nem vagyok magamnál.
Nem tudom felfogni.Tényleg ennyi lenne?Most örülni kell vagy sem?Most mi van?
Ugyanakkor semmi sem biztos.De ennek nem így kellett volna megtörténnie!Már ha...ÉS egyszerűen nem tudtam elmondani NEKI.Fogalmam sem volt,hogy lehetne közölni egy ilyen hírt...Hogy szokás...Meg most mi is van tulajdonképpen?
Eddig nem volt olyan,amit eltitkoltam volna előle,ezt meg nagyon nem kéne.ABSZOLÚT NEM TUDOM,MI A HELYES JELEN HELYZETBEN!!!
Se a jelentőségét,se a komolyságát nem érzem...Csak a sokkot,és hogy most biztos nem egyedül kéne lennem itthon.Hagytam,hogy Ő elmenjen,előtte pedig csak sétáltam az oldalán,próbáltam nagyjából közömbös lenni,és nem kimutatni,min is gondolkodom.ÚR ISTEN!
Ezek lennénk mi?Nem így képzeltem...mondjuk nem képzeltem sehogy.
A dolog az egy dolog.A következmény,az már más.Nem mintha szó lenne róla,de mindig kell előre gondolni...Azaz most kb.2-3 hét rettegés jön?
Nem,nem bántam meg,mert nem tettük meg AZT a lépést.Nem ezen agyalok,hanem hogy ...most mi lesz?
ÚR ISTEN!
Utolsó kommentek