Az utóbbi hetekben többet beszéltem azokkal az osztálytásaimmal, akikkel annyira nem szoktam. Ennek nagyon örülök!

Mert igen, van benne(m) valami tudatalatti, hogy sosem látjuk egymást suli után...Azaz mentsük,ami menthető.

Lehet, hogy ez valamilyen kétségbeesett kapkodás, de cseppet se bánom, mert tényleg hiányozni fognak.

Meg ha nem is ismerjük egymást annyira, mégis kötődöm hozzájuk. Szerintem.:)

Olykor-olykor meghatódok, mert rendesen meglepnek a nem éppen közeli barátok, ha csak egy-egy apró gesztussal is...

(Mindenből itt az utolsó. Ma a fényképezés.)