Szívás. Akármennyit is gondolkodok, szívás. Minden.

De főleg az, hogy a szülinapomon szarul leszek. Hogy ma is szarul vagyok. Rohadtul fáj a hasam. Egy nap az évben, amitől mindig sokat, vagy legalábbi többet várok - sajnos, erről nem tudok leszokni. És most még annyira sem rólam fog szólni, mint máskor. Öcsém ballag... Milyen lesz a szülinapom? Elmondom. 6körül felébredek, rohanok a vécére. (A legundorítóbb rész.) Délelőtt jobban leszek, de igyekszek mindent megtenni, csak hogy kibújjhassak a ballagás alól. Remélhetőleg itthon maradhatok, majd a hasamat fogva nyöszörgök az ágyban. Délután eltűröm a vendégeket, akik esetleg felköszöntenek, de ennyi. Ismét elvonulok a szobába, próbálok tanulni, de tuti nem fog menni. Mindjárt hányok, basszus. Utálok nőből lenni...Mondtam is Neki, hogy egyetlen pozitívumot látok a lány-létemben: a szerelmét. Csak ezt. eléggé el vagyok keseredve...Este majd elhív, de még mindig szarul leszek, így nem megyek. És hopp, már el is telt az a 24 óra, ami az enyém. Lenne. Eredetileg. Önző vagyok???

Meg aztán ott az a nyavalyás évzáró. Semmi kedvem hozzá, pláne dögmelegben. Egy hét múlva szóbeli, ez sem dob fel. Utána végre Balaton, de nem látok még addig.

A nagymamám nagyon rosszul van. Egyre többet beszél a halálról. Én nem akarok meghalni. Még nem. Ő se menjen el. Egyedül sem akarok maradni. Miért élnek tovább a nők? Milyen az élet a társ nélkül, a férj nélkül? Nem akarom megtudni. Nem fogom úgy elhagyni magam, mint a nagymamám. Formában tartom magam, rendesen eszem, rendszeresen mozgok.

Utálom, hogy ideges vagyok, utálom, hogy nem tudom fékezni az indulataimat. De legalább kiadtam magamból...Egy órát beszéltünk telefonon, utána jobb lett. Mindig ez  van.

Basszus, nagyon fáj!