Először Popper Pétert csodáltam, olyan kemény és hozzám szóló, amit mond, zseniális. Aztán jött Pál Ferenc ezzel, és...

"Ha egy probléma nem oldható meg, nem is kell megoldani. Ez nagy felszabadultsággal szokott járni.

Mi a záloga,kulcsa annak, hogy egy megoldhatatlan problémával, egy halálos sebbel képesek legyünk együtt élni? Minden ember a saját határait a világ határainak tartja. Amikor eljutunk egy problémához, ami nem oldható meg, akkor valójában nem egy megoldhatatlan helyzet elé kerültünk, hanem a saját határainkig jutottunk el. Ez azt jelenti, hogy egy valamilyen összefüggésben látjuk az életet. Ezért nincsen reménytelen helyzet. Hanem reményvesztett ember van. És ez nagyon nagy különbség."

Megőrülök.