Be the change you want to see in the world.

Nagyon úgy voltam vele, hogy tuti ma leszek. Hányingerem volt, alig aludtam, reggel szörnyen izgultam. Úgy éreztem, nem készültem fel kellőképpen. A hátam közepére kívántam az egészet, csak túl akartam lenni már rajta. És lám, beraktak csütörtökre. Utolsónak. Mostanra már abba a fázisba kerültem, hogy csak az előnyöket nézem, miszerint: az elnök már fáradt lesz, a tételek pedig leszűkülnek. A tanárok meg csak nem végeznek ki...

Tegnap találtam egy jó magyaros oldalt, most lesz időm végig böngészni. A törit meg teljesen átnézhetem, ez azért elég jó.

Amint hazaértem, visszavettem a pizsim. 

Most megelőlegezek magamnak egy kis pihenést, hátha jobban leszek. Sok ez a stressz... 

Mindjárt hányok.

Meccset akarok nézni!

Nem akarok tanulni!

Filmet akarok nézni!

Nem akarok szenvedni!

Figyelmeztetés: A napokban csak efféle bejegyzések olvashatóak. Én szóltam.

Nem lesz jobb, ha arra gondolok, hogy már milyen sokan végeztek az egész érettségivel. Ezen kívül viszont csak azon jár az agyam, hogy tejóég, már csak 2 ill. 4 napom van!!!

Mikor szeretnék lenni?

- kedden, mert akkor :

• hamarabb vége az egész őrületnek - ez az egyik legnagyobb vágyam
• már aznap este mehetünk bulizni (= rengeteget inni stb...)

• több idő jut a készülődésre (bankett, buli, Balaton)

- csütörtökön, mert akkor:

• talán sikeresebben végzek - ez a másik legnagyobb vágyam
• időben hosszabb lehetőségem van az utolsó pillanatig való tanulásra
• elhitetem magammal, hogy jól állok
• nem nyomasztom magam 2 napig, ha elcsesztem
• nem álmodok rosszat 2 napig, ha elcsesztem
• nem lesz lelkiismeretfurdalásom 2 napig, ha elcsesztem

Egyik rosszabb, mint a másik.

Sajnos, nem én döntök. Sőt. Már döntöttek.

Ez a szám kicsit megnyugtat. És persze megkönnyeztet...

Kemény voltam, büszke lehetek magamra. De inkább meglepődtem.

(Ennyit erről.)

dzsu el 

Miért bűntet a természet?

Tegnap bőrig áztunk, és ez most tényleg bőrig ázást jelent.

Egyik pillanatban elkezdett cseperegni az eső, másikban jött az orkánerejű szél, aztán a szárazföldi cunami, hogy szépen fejezzem ki magam. Egy híd közepén sétáltunk épp, azaz 100 méteres körzetben nem volt semmi, de semmi fedett hely. Az esernyőket kitépte a kezünkből a szél, a nagyon vékony barátnőm meg szinte már repült. Nehéz volt megmaradni a földön! Össze-vissza sikoltoztunk, aztán őrülten rohantunk - a lámpákat alig lehetett látni. Ilyen még a filmekben sincs! Nem esett, nem szakadt, egyszerűen csak jött a víz mindenhonnan. Befutottunk egy kőépület alá, de szerencsétlenségünkre nem volt fedett. Na igen. Többen is így voltak, együtt nevettünk velük. Futottunk a villamoshoz, és hát ennyien szerintem még egész életemben nem néztek ill. mosolyogtak meg. Ázott csövesek voltunk, nincs mentség. (Csak a bűz hiányzott.) Legalább nem fehér póló volt rajtam.

Egy újabb pech: le kellett szállni a viliről, nem közlekedett tovább, mert a síneket ellepte a víz. Rohantunk tovább, az egyik barátnőmnek elsodorta a cipőjét az a hatalmas áradat, ami a zebra helyén keletkezett. Megfogtam a brandnew nyakláncom, de a kezemben is maradt. 2 napja vettem...Csak beértünk egy bevásárlóközpontba végül. Mi voltunk az első túlélők, minden jel erre utalt. (A békés vásárlók nagy része azt se tudta, hogy esik az eső.) A mosdóban kicsavartuk a pólónkat, a hajunkat a kézszárító alá dugtuk. Egy idő után jött a többi menekült is, a leleményesebbek vettek új gatyát/pólót/papucsot. Aggódtam a telóm miatt, de nem lett baja hál' Istennek.

Hát, így lett vége a közös szülinapozásnak. Mindenesetre felejthetetlen volt!

(A másik igazságtalan bűntetés: csak a belső combomat 6 szúnyogcsípés díszíti.

Köszi szépen!)

Elvitték a nagymamámat. 

Nem akartam lábatlankodni, túl sokan voltunk - túl kis helyen.

Felmentem, az ablakból néztem, ahogy eltolják a mentősök. Nyeltem a könnyeim, nem tudtam megmozdulni. Már 5 perce álltam így, képtelen voltam akármit is csinálni. Ugyanígy vitték el a nagypapát is. Nem jött vissza hosszú időre azután.

Tarts ki, Nagymama! 

Az első két fordulóról szinte teljesen lemaradtam, mert bedöglött a tévénk. Egy idő után azért elég uncsi csak az eredményeket tudni...(Apró megjegyzés: eddig nem volt túl sok igazán izgalmas meccs, nem maradtam le annyira.)

De ennek most vége hála apukámnak! Hajráhajrá brazilok! Na meg köszi apu. 

(A mai nap tanulsága: semmi sem pótolja az elmulasztott éjszakai órákat.)