A matekot 30 perc után meguntam.Persze,nem az első eset,de mostanában tényleg "ott vagyok" az órákon.Figyelek,van házim,és megírtam sztem életem első 5ös dogáját a gimiben.(!!!)Szóval lehajtottam a fejem a padra,és bámultam ki belőle.Néztem a barátnőm,ahogy viselkedik:mindenféle megoldást bekiabál,össze-vissza kalimpál,és leginkább olyan,mint egy idióta.Bocsánat.És leginkább azon gondolkodtam,hogy hogyan mehetett tönkre ilyen hamar,és ÍGY a barátságunk.Csendes elszakadás,vagy hasonló.Egyre kevesebb közünk van egymáshoz,alig kommunikálunk.Ha kérdem,van-e valami gond,vagy nemet mond,vagy nem akarja elmondani.Akivel komolyabban szoktam beszélgetni az osztályban(néha beszélünk,de nagyon jókat-hasonló a meglátásunk,és a többi...),azt mondja,csak én töröm magam az üggyel kapcsolatban.Tudom,vagy érzem,hogy igazából nem fogadtak be az "osztálybeli legjobb barátnőim",ő nem.Még mindig én vagyok az új lány.Miért nem lehet bennem megbízni,és fordítva?Ez mondjuk hosszú és érthetetlen számomra(egy éve is már előjöttek efféle problémák).Egy a legjobbak közül pedig pont fordítva mondja,hogy én nem teszek semmit.Én próbálkozom.De az ember egy idő után belefárad,elkeseredik,érdektelenné válik.

Hát elfordultam a másik oldalra.És szuggeráltam a matek tk-t.Jó,ez már tényleg más,de ilyet még sosem tapasztaltam: tudtam szabályozni,hogy mit látok.Milyen messze,milyen élesen,milyen színben-a lapokat.Az,szánalmas.