A tél csodája, ékszere,
de nem jutsz messzire vele.
Megcsodálni egy pillanat,
utána egy csepp víz marad.

Ily bűvös ékszer életünk,
szépséget tartogat nekünk,
ott benne a fájdalom,
mintegy könnycsepp, kis vízhalom.

A tél csodája, hópehely
pompás szépséged nem vesz el,
emlékké válik csendesen,
mit belül őrzök, szívemen.

/Szabó László Dezső/