Tetőtől talpig másnapos vagyok.

Undorodom magamtól.

Még hányszor kell megfogadnom, hogy legközelebb tényleg nem iszom (ennyit) ?

Ott kezdődött a baj, hogy mikor haza kellett volna indulnom, egyedül nem tudtam talpra állni, más meg nem kísért el. Ha nem érem el az utolsó buszt, éjfélkor és kettőkor jön az éjszakai. Addig fűztek, hogy maradjak, míg az elsőt is lekéstem. Volt bő egy óránk, fáztam, de már jobban voltam, és volt társaságom. Az ötletek közül pár arra, hogy hol töltsük az éjszakát:

a, egy barátságos kukában

b, a mammut - szobor lábai közt

c, közeli hajléktalanszállón

Több most nem jut eszembe, de talán jobb is.

Mikor már nem bírtam tovább, a volt és utált suli mellé pisiltem. Micsoda büszkeség...

Hol az a pont, ahol az este teljesen kisiklott? Jött utánunk egy részeg, őrült fiúbanda. Fostam nagyon, s hogy a barátom (nem A Barátom, hanem a legjobb (fiú) barátom) is legalább annyira, mint én, ez nem nyugtatott meg. Az ő busza hamarabb jött, nem akartam egyedül maradni, szóval hosszas agyalás után úgy döntöttünk, vele megyek. Hülyén éreztem magam, hogy nem haza megyek. Hogy nem otthon fogok aludni. (Legalább írtam a nővéremnek egy smst.)

Nem is tudtam sokat aludni, csak 2 órát. Émelyegtem, korgott a gyomrom, hánynom kellett. Egy órán belül már itthon is voltam, fejestugrottam az ágyba.

Mostanra azért már jelentősen javult a helyzet, de ma szerintem már csak vegetálni fogok.

Én mondom, ne igyatok Caribbean Ice Tea névre hallgató koktélt.