Drága Dzsum, először is nagyon aranyos tőled, hogy leírtad nekem, hogy mi bánt, remélem nem volt nagy gond, hogy rákérdeztem, nem akartam vájkálni az életedben, csak aggódtam érted... :$ A barátság-szerelem dologról csak annyit, hogy ne utáld magad miatta, az sosem a Te hibád, gondold csak végig, tudod, hogy az csak úgy jön és ha jön,nem lehet ellene mit tenni. Énis voltam már így, tudom milyen érzés. És azt is tudom, hogy egyszerűbb,ha megbeszélitek és nem kerülitek egymást, csak ha nagyon muszáj. És fáj, persze, hogy fáj, mindig fáj egy barát elvesztése, de én hiszem, hogy egyszer majd tényleg nevetni fogtok ezen :) A Kedvesedről pedig. Ez nagyon érdekes és nagyon nyomasztó téma, amiről beszéltetek. De kell róla beszélni. Legalább azért, hogy egyformán látjátok-e a dolgokat. Én sokmindenben nem hiszek azokból, amit leírtál, de ebbe ne menjünk bele. Szerintem az életünk csak mi döntünk, nincs megírva a sorsunk, éppen ezért tesznek a döntéseink naggyá. Abban viszont hiszek, hogy minden okkal történt, mindig. Az, hogy Neki volt balesete és túlélte, talán pont azt jelenti, hogy azért történt így, hogy utána Rád találjon. És boldog legyen Veled. Tudom milyen, mikor egyedül érzed magad, olvastad is, hogy én is így éreztem. Tarts ki mellette, vigyázz rá. Nem mondom, hogy ne aggódj érte, mert tudom, hogy lehetetlent kérnék, én is aggódok a Kedvesemért, minden percben. Ez a természetes rossz, ami a szerelemmel jár. De ilyenkor csak ülj le, rakj be egy zenét, amit szeretsz, amiről Ő jut eszedbe, vegyél elő képeket, vagy egyszerűen csak hunyd le a szemed és képzeld el, hogyan mosolyog Rád, milyen, mikor megölel. Semmi rosszra, semmi kimondott, szomorú szóra, csak a szépekre és úgy jobb,úgy könnyebb :) Szeresd Őt nagyon Dzsu, pont úgy, ahogy Ő szeret Téged :)

Moranna annyira jókat írt neked... :)

Köszi Emma :$ Igyekeztem jó tanácsot adni :$

Hűűűű, nagyon köszönöm! Most igyekszem mindenre reagálni.:) Nem gond, sőt, örülök, hogy rákérdeztél! Tudod, próbálok egyre több dolgot, érzést megosztani... 1. Nem magáért az érzéséért utálom magam, hanem mert hagytam. Erről olvashatsz bővebben, egy hete leírtam. Igaz, hogy nem lehet mit tenni, de akkoris...Ha tapasztaltad, akkor pláne tutod.:/ :) Neked milyen volt? Úgy gondolom, egy ideig még jobb hanyagolnunk a témát, majd úgyis megbeszéljük -bár már ebben sem vagyok biztos. 2. Igen, fontos volt ilyesmikről is beszélni. Többségük nekem teljesen homályos, azaz csak leírtam a kérdéseket...A sosr és a döntések, na az is kemény dió. Abban viszont teljesen biztos vagyok, hogy nem véletlen találzunk egymásra! Senki mással nem lennék ilyen boldogok...:):$ Na még annyit, hogy igen, az aggódás a szerelemmmel jár, és én azt mondom, megéri!!! Mostanában készítettem egy képkeretet, legszívesebben azt nézném éjjel-nappal, ha épp nem vagyunk együtt.:) Köszi szépen mégegyszer! Várom a választ.=)

És igen, Emma.:)

Szerintem nem a Te hibád, hogy hagytad. Olvastam róla akkor is,mikor írtad. Ezt nem lehet hagyni, vagy nem hagyni, egyszerűen csak megtörténik. Az én esetem egészen bonyolult és hosszú is, nem akarlak ezzel fárasztani. Még mindig fáj, a vége elég rossz lett, de túl tettem magam rajta, már amennyire túl lehet tenni ezen magad. Mindig gondolj csak a jóra, és akkor könnyebb :)

Hát nem tudom. Tisztább lenne a lelkiismeretem, ha tettem volna valamit ellene - akár lehet, akár nem. :( Nyugodtan fárassz, sőt, kérlek! Persze csak ha nem gond...

Nem, egyáltalán nem gond. Csak még fáj egy kicsit. És tényleg bonyolult, lehet hosszú lesz.:$ Szóóóval, az egész tavaly előtt ősszel kezdődött. Egy szerepjátékos oldalon játszok (thrillion), ott ismertem meg őt is, játék közben. Felvett msnre és nekiálltunk beszélgetni. Először csak sablonos dolgokról, leginkább a játékról. Aztán már úgy mindenről, minden nap beszéltünk, órákat, volt,hogy egész nap csak ültem a gép előtt és folyton beszélgettünk. És nem csak úgy néhány szót, szinte mindig annyit írtunk egymásnak, hogy sose fért ki egy elküldhető üzenetben. :$ Imádtam beszélni Vele. Akkor egy szörnyű kapcsolatban voltam és jó volt érezni,hogy valakinek ennyire fontos vagyok. Olyan volt, mint a lelki-társam. Bár sok mindenben nem értettünk egyet, mégis olyan volt, mintha mindig is rá vártam volna. Közben szakítottam a barátommal és Ő végig mellettem volt. Találkozni nem tudtunk, mert Nagyváradon él, nagyon messze van tőlem. De leveleztünk egymással (még mindig meg vannak a levelei,néha elolvasom,még ha fáj is), beszéltünk telefonon, és éjjel nappal beszéltünk msnen. Megértett, mindig mindent tudott rólam és fordítva.(...)

(...) Aztán egyszer csak ezt vettem észre, hogy nem tudok nélküle meglenni. Kötődtem hozzá, úgy,mint még senkihez. Olyan volt, mint valami drog. Nem szerelem volt, egyszerűen csak tiszta szeretet. Aztán azt mondta, hogy szeret és én viszonoztam. Hibáztam. Egyedül voltam, szükségem volt rá és neki is rám. Ez már tavaly nyáron volt. Elterveztük, hogy várunk egy évet még és találkozunk, addig maradt a webcam, meg a képek. Tetszett nekem, bár nem volt az esetem, de a szeretet azt hiszem megszépítette. Mindenki hülyének nézett, én is tudtam, hogy ez hülyeség, de nem érdekelt. Aztán elvesztettem a kontrolt. Ős bevalotta, hogy szerelmes én meg nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Nem tudtam elszakadni tőle, annyira nagyon önző voltam. Ha mégis erőt gyűjtöttem, akkor könyörgött, hogy beszéljünk, hogy csak beszéljünk,nem baj, ha barátok vagyunk...aztán tavaly ősszel összejöttem a Kedvesemmel. Nem tudtam mi lesz belőle, de elmondtam Gergőnek(így hívták), hogy mi a helyzet, hogy van valakim. Azt mondta, hogy csalódott bennem, hogy soha többet ne keressem. Aztán nem beszéltünk. 1 hónap múlva rám írt. Azt mondta nem érdekli semmi, kellek neki. Összevesztünk. És én azóta nem beszéltem vele. 8 hónapja. Rátaláltam életem szerelmére, de Gergő még mindig hiányzik néha. Csak az, hogy beszéljünk, hogy megértsen...de nem keresem. Nagyon fáj, de idővel egyre könnyebb. Főleg Atti mellett, Ő megad mindent, amire szükségem van, barát és szerelem is egyben. De egy elvesztett barát mindig fáj. Hülye voltam, én rontottam el az egészet, bár ott belül tudom, hogy nem tudtam volna mit tenni ellene... Ennyi az egész. Lehet, hogy egyszerűnek tűnik, de nem az. Múltkor egyik barátom mutatott egy számot, amit még Gergő küldött nekem...egész este sírtam miatta. Azért, mert megbántottam őt és nem tudok bocsánatot kérni tőle. Nem tudom, hogy mi van vele és tudom, hogy nem kereshetem, mert azzal csak ártanék neki. Vége van a barátságunknak, el kell fogadnom.:(

Jaj. Nagyon sajnálom! Összehasonlíthatatlan az "esetünk", de valamennyira megértem. Attól függetlenül, hogy milyen kapcsolatról van szó, ha véget ér, az mindenképpen tragédia. Bár én általában alapból elítélem a neten szerzett ismerősöket...Valahogy olyan természetellenesek. Szerintem.:) Köszönöm, hogy leírtad!

Igen Dzsu, én is így gondoltam, hogy természetellenes. Aztán megváltozott a véleményem :S Nincs mit, igazán :)

Elhiszem, csak nekem ilyen tapasztalatom nem volt (még). Nem is szeretnék annyira.:)