Szóval az úúúgy volt...
Hogy pont éjfélkor kösztönött fel. Ő. Könnyeztem, úgy meghatódtam. (Hogy pont akkor, hogy elsőnek, és hogy amit írt.) Pár perccel később a nővérem szinte rámugrott, akkor már a fülembe folytak a könnycseppek. Fél órán belül kaptam még egy üzenetet. Reggel nem 6-kor, hanem fél 4-kor keltem. 
Az ágyam körül rengeteg fehér valami volt, mindegyiken egy piros valami. Nem voltam még teljesen éber, így arra gondoltam először, hogy leestek a képeslapok a falról.
Nem. A nővérem rakta körül az ágyam fehércsokiba mártott eperrel.
Az egész szobát belengte az erős eper-illat! Másodszori ébredésemkor egy kicsivel jobban voltam, a ballagásra is elmentem. Kellemetlen volt, de kibírtam. Maga a ballagás viszont szép volt, többször is meghatódtam - ami nem tudom, hogy igazából minek "köszönhető"; vagy a felfokozott homonszintemnek, vagy különben is elérzékenyülős típus vagyok.:) Sok régi ismerőssel és baráttal találkoztam, jó volt őket újra látni. Hosszú évek óta nem jártam már a suliban, kíváncsiságból és nosztalgiázásként körbejártam az épületet. Eszembe jutott, hogy mikor utoljára voltam itt, még mindig kint volt a negyedikes Széchenyi rajzom. Elmondtam ezt a nővéremnek, ő teljesen ráizgult a témára.
Megtaláltuk!!! Fene tudja, miért nem szedték le az elmúlt 8 évben...Iszonyú durva, de még így is életem remekműve.
Rajzból fejlődésképtelen vagyok és pont. (Apukám is megnézte a mesterművet, enyhén szólva jót mosolygott. :) Tehát vonulás. Ennyi ismerős arcot! Öcsém összes osztálytársát felismertem, a nevükre is emlékszem. Régi tanáraimat is láttam, de nem mentem oda hozzájuk. Csak 2 évig tanítottak...De nem változtak semmit.
Öcsi nagyon fess volt az ünneplőben - még nyakkendőt és mellényt is vett! Jól nézett ki és aranyos is volt. A csokrának láthatóan örült - szétszedtünk és beleraktunk darabokat egy számítógépes billentyűzetből. Az enyémben meg nyalókák voltak, kreativitásban nincs hiány.
A templomi előadáson volt minden: ének, tánc, vers, búcsúbeszéd. Szerencsémre nem volt olyan hosszú, már így is eléggé feszengtem. Indulás haza, köszöntés, családi ebéd. Közben felelevenítettük a születésemet. :) És hogy mi lesz egy év múlva? Apukám szerint bejelentem az eljegyzésemet. Tud valamit.
Nagymamától kaptam egy iszonyú guszta muffinos receptkönyvet és egy novellagyűjteményt, aminek már a borítójába beleszerettem. Egy kis délutáni pihenő után máris indultunk vissza a bankettre ( én se gondoltam volna, hogy van ilyen nyolcadikban...), ahol a ballagó osztályok táncoltak. Úgy, de úgy megsajnáltam öcsit! Láttam rajta, hogy szenved. De muszáj volt, ő végig csinálta. Megszakadt a szívem! :'( Távoztunk, mikor illett.
Még hétfőn úgy gondoltam, hogy ha találkozom is Vele, csak egy kis időre futunk össze. De egész nap úgy hiányzott, hogy akármennyire is rosszul voltam (és néztem ki), egyszerűen muszáj volt látnom. Rájöttem, hogy Vele akarom tölteni ezt a napot, az én napomat. Befejezte a tanulást és már jött is. Sétáltunk és beszélgettünk. Nagyon örültem Neki! Gyorsan eltelt az idő (mint Vele mindig), mennie kellett. Anyukám pedig meghívta a köszöntésre, ami csak későn kezdődött. Nemet mondott, kimentünk a buszhoz. Elszontyolodtam, nem szerettem volna, hogy elmenjen. Persze, hogy nem! Látta rajtam, hogy mit érzek, vígasztalt, majd itt is maradt.:$ :) Nekem nagyon sokat jelentett, hogy együtt köszöntött fel a családdal. Jót beszélgettünk, na és az ajándék. Egy hete már eléggé bizonyossá vált, de tegnap estig úgy voltam, hogy hiszem, ha látom. Nos, már látom. :p És alig hiszem...Azt a valamit, amit én bűntudatnak érzek (megérdemelném?mivel?miért?), valamelyest enyhíti a tény, hogy én is beleadtam. Este kibírtam, hogy ne nézegessem, hiszen mással voltam elfoglalva. Azzal, hogy boldog vagyok. Mit nekem egy laptop? ;) Sokkal, de sokkal jobban sikerült ez a nap, mint gondoltam. Várakozáson felüli, csak még ezerszer fölötte.:) Mindig sajnálom, ha elmúlik a szülinapom. Rövid az a 24 óra. Most viszont nem keseregtem, hanem hatalmas örömmel és hálával gondoltam vissza A napra, ami csak egy év múlva jön el újra. Mit számít? Az év minden napján boldog(ok) vagyok(/unk), ez a lényeg. Szerelmünkben sincs határ...
Köszönöm!
Utolsó kommentek