Szóval muszáj leírnom, na.

Ugorjunk hát vissza két hetet az időben.

Délelőtt kihúzták az 1. világháborút és a szabadságharcot, ettől olyannyira megkönnyebbültem, hogy sírtam örömömben. Folyton telefonáltam, hogy tudjam, mit nem húzhatok már. A buszon már nem, de előtte az utolsó pillanatig tanultam. Átadtam a helyem egy nőnek, aki megkérdezte, miért vagyok kiöltözve, miből vizsgázok stb. Megígérte, hogy mond értem egy fohászt, majd a kezembe nyomott egy Mária –medált. Meghatódtam tőle és jól esett. Útközben szembejött velem a legjobb barátom, akiről már annyit meséltem (eddig e-nek neveztem). Kinyomtatott nekem egy képet Trianonról, vett egy túrótrudit (jól bevált, közös szokás) és odaadta A csuklószorítóját (Magyarország van rajta).Délelőtt vele néztem át a 2. világháborút, ő mondta nekem, hogy arra koncentráljak, amit húzni szeretnék. Én Trianont mondtam…Azért jött elém, hogy senkinek se legyen kínos. Úgy búcsúzott el, hogy ezt most nem a Julinak, hanem mint barátnak. Igen! Olyan jó volt ezt hallani, köszönöm. (Azóta nem találkoztunk, a csuklószorítója még mindig nálam van. Megtiszteltetés, hogy nekem adta. Nem is tudom, hány éve hordja… Sokat jelent neki, ez meg nekem is. Úgy őrzöm, mint egy kincset.) Kettő körül beértem a suliba, pedig csak 3-ra voltam kiírva. B. már végzett, de várt velem egy ideig. Kiborultam, teljesen kétségbeestem. A többi várakozó számolgatta a lehetőségeit, hát ez sem segített. Hamarabb behívtak, így volt időm lenyugodni. Hallgattam az előttem lévőt (nagyon nem ment neki, én viszont tudtam volna). Még régebben eldöntöttem, hogy a 2-es, a 9-es vagy a 15-ös tételt húzom. Ott nem időztem a számolással, így lett mindenből a 2-es (ami B. miatt fontos). A nyelvtantól először kicsit megijedtem, de aztán tudatosítottam magamban, hogy tudom és kész. Tényleg tudtam, mindet. Az irodalom és a töri kihúzásakor majd elolvasásakor már nem voltam olyan ideges, persze lehetett volna jobb és könnyebb is. Magabiztosan, kicsit hadarva feleltem, a kérdésekre jól válaszoltam. Egyedül a törinél volt egy kis bizonytalanság, de kijavítottam magam. (Már elégszer elmeséltem a vicces dolgot, itt nem fogom.) Tényleg nem akartak megölni, ezúton is kifejezem hálámat. Töriből mindössze 5 pontot vesztettem a 60-ból, magyarból pedig csak egyet! Elégedett vagyok, a hivatalos eredményhirdetésnél pedig (a matek kivételével mind jeles) bezsebeltem jópár hűűű-t. Ez a hatalmas siker akkor fog igazán kiteljesedni, ha 22-én (pontosabban másnap) boldogan térek haza.