Egyszer csak megcsörrent a telefonom, és Ő volt az. Néztem a kijelzőt, nem hittem el. Beleszólni se nagyon tudtam, leginkább csak bólogattam. Szegénynek még vissza kellett mennie pályaudvarra, mert valaki otthagyott egy cuccot. Gyorsan megfürödtem és rendesen felöltöztem, mikor legközelebb hívott, már készen voltam, 5 perc múlva pedig repültem a busszal. Minden pont jött, semm sem gátolt a szárnyalásban - vagy hogy nevezzem. Mikor leszálltam a viliről, már ott volt. Ott volt, tényleg ott volt. Leégve és lebarnulva, teljes valójában. Tejóég, milyen jó volt ölelni! Megszűnt a külvilág, csak mi ketten voltunk, végre együtt. Szerencsére egyikünk sem felejtett csókolózni, ezt meg is említettem neki, mire ő azt felelte, hogy lehet, hogy mindketten bénák vagyunk, de akkor azért nem baj.

Sokat mesélt, bókolt, ölelt, csókolt stb, ha akarnám sem tudnám részletezni, de nem is számít, mert érzem. Hogy minden rendben, sőt.

Olyan csodás újra Vele lenni, egyszerűen csak lenni. Köszönöm!