Csókolj, csókolj utóljára, Fehér karoddal ölelj át, 'sz elmegyek már nemsokára S szerelmed életem ára, Csókolj, csókolj és ölelj hát. Már nem csókol! Nincs, nincs sehol Én eljöttem, - ő - maradott. Hűtlen-e már? Jaj! mást csókol! Érzem, más ki néki bókol, Más visz néki szép virágot. Úgy kinlódom! Nappal, éjjel Csak mindig reá gondolok: Vaj' kit csókol most ő kéjjel, Szembe szállva reményemmel, Hisz tőle oly távol vagyok! Itt van a boldog pillanat: Hozzá, haza repülhetek! Oly lassan halad a vonat, Oly gyorsan tűnik le a nap! Viszontlátom-e őt? Egek?! Hála Isten! Honn vagyok már! Szívem pattanásig feszül S azt dobogja: Tán nem is vár! Csönd fogad, az óra is áll S szemembe egy porszem repül. Csókolok egy hideg kezet, Zokogástól reszket vállam: Azt hittem: hűtlen, rászedett, Pedig csak engem szeretett S szive repedt meg utánam.
2010.01.21. 17:01 huanita13
József Attila írta
Szólj hozzá!
Címkék: csókolj csókolj...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://dzsuli.blog.hu/api/trackback/id/tr496132434
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek