Már több,mint egy hónapja kitaláltuk,hogy ez a szombat a miénk lesz. Eddig minden hétvégén volt valami elfoglaltsága.

Volt már vita abból, hogy nem megyünk együtt sehova. Hát, fenéket.=)

Hiába kérdeztem, nem mondta, hova megyünk. Körbe puhatolóztam, hogy függ-e a jóidőtől, fizetni kell-e, és társaságba megyünk-e.

Régebben megbeszéltük már, hogy megyünk kirándulni, erre is gondoltam, félig el is találtam.

Felvitt a Normafára, ott sétáltunk. Már a buszozást is élveztem, egyrészt mert végre Vele voltam, másrészt mert gyönyörködhettem a tájban.

Szinte csoda, de egy rossz szó sem hangzott el a délután. Merthogy távol voltunk a sulitól! Olyan jó volt!

Minden fontosabb helyet, épületet megmutatott a hegytetőről, majd elandalogtunk a másik, igazi kilátóig.

Észrevettem, hogy működik a libegő, és el is mosolyodtam, mert bizony, azért mentünk arra,amerre.

Ó, such a perfect day!

Köszönöm!