Még múlt héten, a szülinapi buli után kiírtam msn-re: "tudod, hogy nincs bocsánat" Rá is, rám is értettem.

Erre ő pár nappal később "hiába hát a bánat. (...) a fű kinő utánad"

Nem gondolkodtam az értelmezésén, egyszerűen csak jó érzés volt, hogy van valami ki nem mondott, közös üzenetünk.

(Nem beszélünk, kerüljük egymást. És persze hiányzik.)

Aztán újra én jöttem: "oly szabad, mint a bolond bogáncs a szélben" Hogy miért? Mert kezdtem jobban lenni. Az idézet Babitstól van, a magyartanárunknak összeállított kötetbe ő küldte ezt a verset.

Most pedig ezt írja: "elbocsátott, de nem felejtett" Szintén Az elbocsátott vad-ból.

És úgy érzem, most jó. Igazán ismerjük egymást, szeretjük egymást - csak ki hogyan...

Mosolyogtam. Már jobb.

Még egy dolog, amin mosolyogtam: mikor befejeztük az angolozást, és az ölében ültem, hirtelen arrébb tolt magától, és nekem szegezte: "Én vagyok a legjobb barátod?" Aztán dadogott egy sort, hogy a barátnőm azt mondta, mindent megosztok vele,és ő a legjobb barátnőm. Megnyugtattam, hogy nem, Ő az. És távolról sem osztok meg a barátnőmmel mindent.:)