Bánatom blogolásba folytom.
Anyukám (érdeklődve): - Elment? Biztos keresett, hogy köszönjön, de lent voltam.
én (semlegesnek álcázva): - Igen.
A (szokásosan, kedvesen): - Akkor puszilom!
én (lemondóan): -Két hétre...
A (megértően): - Ó. Nyaralás? Tábor.
én (bólogatva)
A (egyszerűen): - Sírtál?
én (megvetően,majd könnyeimmel küszküdve,elfolytott hangon): - Mama!
A (lelkesen): - És hova?
én (vállrándítva, nagy nehezen kibökve): - Nemtom.
A (furcsállva): - Titok?
én (durcásan mosolyogva): - Nem, csak nem tudtam megjegyezni. Valami hülye neve van. (Végül sikerült körülírnom.)
A (még lelkesebben): - Na akkor majd meglátogatjuk, ha lent leszünk a Balatonon! Nincs olyan messze...
én (legyintve): -Á, dehogy. Nem lehet.
A (normálisan): -Telefonálni sem lehet?
én (szomorúan): - Csak néha, nem nagyon szabad.
A (kedvesen): - Na menj sírni és most le az arcod, mert elkapartál egy sebet.
(Rövidített, leegyszerűsített, hiányos verzió. De a lényeg megvan. Elment.)
Utolsó kommentek