HTML

Hello

Utolsó kommentek

2010.07.12. 01:09 huanita13

Nincs menekvés ;)

Szóval muszáj leírnom, na.

Ugorjunk hát vissza két hetet az időben.

Délelőtt kihúzták az 1. világháborút és a szabadságharcot, ettől olyannyira megkönnyebbültem, hogy sírtam örömömben. Folyton telefonáltam, hogy tudjam, mit nem húzhatok már. A buszon már nem, de előtte az utolsó pillanatig tanultam. Átadtam a helyem egy nőnek, aki megkérdezte, miért vagyok kiöltözve, miből vizsgázok stb. Megígérte, hogy mond értem egy fohászt, majd a kezembe nyomott egy Mária –medált. Meghatódtam tőle és jól esett. Útközben szembejött velem a legjobb barátom, akiről már annyit meséltem (eddig e-nek neveztem). Kinyomtatott nekem egy képet Trianonról, vett egy túrótrudit (jól bevált, közös szokás) és odaadta A csuklószorítóját (Magyarország van rajta).Délelőtt vele néztem át a 2. világháborút, ő mondta nekem, hogy arra koncentráljak, amit húzni szeretnék. Én Trianont mondtam…Azért jött elém, hogy senkinek se legyen kínos. Úgy búcsúzott el, hogy ezt most nem a Julinak, hanem mint barátnak. Igen! Olyan jó volt ezt hallani, köszönöm. (Azóta nem találkoztunk, a csuklószorítója még mindig nálam van. Megtiszteltetés, hogy nekem adta. Nem is tudom, hány éve hordja… Sokat jelent neki, ez meg nekem is. Úgy őrzöm, mint egy kincset.) Kettő körül beértem a suliba, pedig csak 3-ra voltam kiírva. B. már végzett, de várt velem egy ideig. Kiborultam, teljesen kétségbeestem. A többi várakozó számolgatta a lehetőségeit, hát ez sem segített. Hamarabb behívtak, így volt időm lenyugodni. Hallgattam az előttem lévőt (nagyon nem ment neki, én viszont tudtam volna). Még régebben eldöntöttem, hogy a 2-es, a 9-es vagy a 15-ös tételt húzom. Ott nem időztem a számolással, így lett mindenből a 2-es (ami B. miatt fontos). A nyelvtantól először kicsit megijedtem, de aztán tudatosítottam magamban, hogy tudom és kész. Tényleg tudtam, mindet. Az irodalom és a töri kihúzásakor majd elolvasásakor már nem voltam olyan ideges, persze lehetett volna jobb és könnyebb is. Magabiztosan, kicsit hadarva feleltem, a kérdésekre jól válaszoltam. Egyedül a törinél volt egy kis bizonytalanság, de kijavítottam magam. (Már elégszer elmeséltem a vicces dolgot, itt nem fogom.) Tényleg nem akartak megölni, ezúton is kifejezem hálámat. Töriből mindössze 5 pontot vesztettem a 60-ból, magyarból pedig csak egyet! Elégedett vagyok, a hivatalos eredményhirdetésnél pedig (a matek kivételével mind jeles) bezsebeltem jópár hűűű-t. Ez a hatalmas siker akkor fog igazán kiteljesedni, ha 22-én (pontosabban másnap) boldogan térek haza.

3 komment

Címkék: érettségi szóbeli


2010.07.10. 23:08 huanita13

Dirty dancing 2

Megy az elérzékenyülős rész. Talán most először nem néztem meg a tvben, csakis a foci miatt. Különben ki nem hagynám, hiába láttam már 100x, hiába van meg dvdn.

Ilyenkor beszámíthatatlan vagyok. 

„Tánc közben az lehetsz, ami csak lenni akarsz abban a pillanatban.” 

 

Szólj hozzá!

Címkék: film tánc


2010.07.10. 13:01 huanita13

Nagyon reggel

Annyi szotyit ettem, hogy azt már büntetni kéne. Amúgy ez a legidegörlőbb étel a világon, nem?! Sok idő, mire a szádba jut az a kevés valami.

Megint a sulival, az érettségivel álmodtam, úgyhogy itt az ideje a beszámolónak. Hátha így megszabadulok a nyomasztó álmoktól... 

Majd ha tényleg felébredtem. 

Szólj hozzá!

Címkék: marhaság


2010.07.09. 19:58 huanita13

Anfractuosite

2 komment

Címkék: videó rövidfilm Élet


2010.07.09. 12:01 huanita13

Kilencedike, nélküle

Mondjuk úgy, hogy egész jól bírom. De tényleg.

Elalvás előtt a kedves emlékekre és érzésekre gondolok, hátha sikerül Vele álmodnom. Eddig csak az érettségit és a Balatont éltem át így újra...

Igyekszem arra gondolni, hogy ha hazajön, még lesz másfél hónapunk együtt - már ahogy. Lehet, hogy megyünk evezni. 2 éve voltam utoljára, na az eléggé emlékezetesre sikeredett. Erről jut eszembe, hogy de vicces, azt hittem akkor, hogy szerelmes vagyok. Szerencsére hamar rájöttem, hogy dehogy. Azok közé tartozom, akik nem hagyják magukat, kimondják amit akarnak (vagy éppen amit nem akarnak), tesznek a saját boldogulásukért. Tényleg jól tettem, hogy szakítottam, sosem bántam meg. Zavaros volt az egész, de a döntésemben nem tántoríthatott el semmi és senki. Ennyit erről. (:

Ha már döntés, akkor még valamit muszáj megemlítenem. Személyes tapasztalatom, hogy majdnem minden az elhatározáson és az elszántságon múlik. Tavaly épp, hogy nem buktam meg töriből, idén felhoztam magam ötösre, az érettségim pedig várakozáson felüli lett (bőven ötös). Nagy mértékben köszönhető ez a teljesítmény Neki is, hiszen mindig mellettem állt, bíztatott, volt, aki úgymond inspirált. 

Úgy korog a hasam, hogy muszáj ennem valamit. Ja, a paprikáskrumpli nagy sikert aratott, olyan jó lett, hogy még én is ettem belőle. 

Szólj hozzá!

Címkék: 9 kapcsolatok


2010.07.08. 16:29 huanita13

Diane Kruger

Ha német színésznő, akkor egyérelműen ő. Miatta (meg természetesen Brad Pitt miatt is...) szeretném megnézni a Becstelen brigantykat.

Először a Trójában, majd A nemzet aranyában láttam. Számomra ő testesíti meg A szőkenőt, persze a lehető legjobb értelemben.

Szintén 2004-es film a Wicker Park (10/8), de én csak most láttam nemrég. Tehetséges, rendes színésznőnek tűnik.

Van valami a tekintetében, ami megfog. Na és akkor milyen hatással lehet a férfiakra?:P Meg szép a haja.

2 komment

Címkék: kép színésznő


2010.07.08. 16:10 huanita13

Áprilistól júniusig

A hercegnő 10/8 - szeretem a megható-kosztümös filmeket

Derült égből fasírt 10/9 - rég láttam ilyen jó rajzfilmet

Fel! 10/8 - aranyos, tetszik a filmzene

Az időutazó felesége 10/9 - mert nem adja át a könyv nyújtotta élményt

A szerelem gyűrűje 10/ 7 - nem hagyott mély nyomot, de akkor tetszett

300 10/7 - meglepően jól bírtam, de mondjuk jó is (érdekes a színvilága)

Ananász expressz 10/8 - kellett már egy ilyen undorító film, szakadtunk a nevetéstől, a poénokat napokig emlegettük

21 gramm 10/9 - nagyon nyomasztó, de zseniális, kár, hogy elaludtam közben

Alvilági játékok 10/10 - hatalmas csavar, szuperül felépített cselekménysorozat

Nem olyan hűdesok, sőt, viszont csakis a tanulásnak köszönhető. Majd most!

4 komment

Címkék: filmek


2010.07.08. 11:06 huanita13

Apró örömök az életben

1. Így kell felkerülni a vb-s ranglista első oldalára. (Már az ismerőseim között.) Ez felettébb dicső tett, pláne ha azt nézzük, hogy majdnem 2 hétig nem tudtam fogadni. Megelőztem sok focifan fiúbarátom. Büszke vagyok és kész.

2. Már tudok paprikáskrumplit főzni. Azért még ne kiabáljuk el...

3. Ez a szám feldob.

4. Részese vagyok annak az 51 millió embernek, akik megnézték ezt.

5. Csak kilencet kell aludni, ÉS...

Szólj hozzá!

Címkék: o VB


2010.07.08. 00:30 huanita13

Éjszakai élet

Megnéztem az összes előzetest a palace mozihonlapon, most már biztos jól fogok aludni.

Ugyeugye??!

Különben elég pocsék a választék, a trailerek pedig ugyanolyanok. Sebaj, úgysem megyek moziba Nélküle. ^^ Hosszú még a nyár...

2 komment

Címkék: mozi zakkant


2010.07.07. 19:17 huanita13

Life

Na végre van netünk, fene gondolta volna, hogy nélküle nem élet az élet...;)

(A felvételis ügyintézés szempontjából azért tényleg nem elhanyagolható a működése.)

p.s.: spanyolok, döngöljétek el a németeket! 

 

Szólj hozzá!

Címkék: internet VB


süti beállítások módosítása